A karácsonyi témájú, túlzóan, néha már giccsesen díszített pulóverek már a múlt század ötvenes éveiben fellelhetőek voltak. A fellángolást követő kissé lelankadt lelkesedést a nyolcvanas évek hozták életre ismét. A témában első számú ikonnak számító Bill Cosby (igen ő volt az, aki nem átallott, rettenetesebbnél rettenetesebb mintás pulóverben kamerák elé állni, (saját Cosby Show-jában ) melynek eredményeképp az amerikai komikust egyre másra követték a hírességek.
Tovább olvasom.
Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: igen jó hangulatban telt el az a 3 nap a kiállításon, hiszen a képek önmagukért beszélnek. Ezúton is szeretnénk megköszönni a látogatást és a rengeteg dicséretet, amivel standunkat illettétek. Ez nekünk különösen fontos, hiszen először vettünk részt a kiállításon, és nagyon izgultunk, hogy sikerül-e elnyernünk a látogatók tetszését.
Az eredmény nem maradt el, nem csak a látogatók, de még kedves szomszédaink is többször megjegyezték, hogy szép lett a portánk. Emiatt volt nehéz a szívünk, amikor vasárnap este megkezdtük a lebontást…
Még egyszer köszönjük Nektek, Vendégeinknek és a Hangfoglalásnak ezt az élményt!
.
.
Lezárult a 2011-es NAMM, ezért szeretnék pár sorban beszámolni az ADJ márkacsoportot – és ezáltal minket is – érintő hírekről és újdonságokról.
Elsőként mindjárt itt van a VMS4 frissítése, ami mostmár kialakításában is Traktor-kompatibilis, és az említett szoftvert csomagolja hozzá a gyartó, hiszen a 4 deckes vezérlés magától értetődik. Kinézete annyiban módosult, hogy teljesen koromfekete festést kapott, valamint a gombok és potméterek feliratozása is a Traktor szoftvert követve változott.
Őszintén szólva a második VMS-sel kapcsolatos hír engem nem lepett meg, ugyanis a szívem mélyén reménykedtem abban, hogy a VMS4 sikere magával vonzza egy kisebb testvér – vagyis most már név szerint – a VMS2 megjelenését. Tudását tekintve pusztán csatornaszámban marad el a nagytestvértől, és a bevált, dedikált Virtual DJ LE szoftver jár hozzá.